Arról már korábban szóltunk, hogy hét-nyolcszorosára emelkedett a napelemek iránti kereslet azt követően, hogy bejelentették a gáz és villanyáram árának megemelését.
Most az egyik országos tv-csatornának nyilatkozott ezzel kapcsolatban egy szakember, aki szerint az energia piaci ára várhatóan tovább fog emelkedni, így a napelemek megtérülési ideje folyamatosan csökken. Azt is előrevetítette, hogy a megnövekedett igény miatt várhatóan ősz végétől jelentősen meghosszabbodik az engedélyeztetési és telepítési folyamat ideje.
A Solar Panel Solutions hálózatfejlesztési igazgatója, Kátai Zoltán szerint ez a felvetés teljesen reális.
„Ha csak belegondolunk, hogy három-négyszer annyi engedély érkezik be a szolgáltatókhoz, akkor teljesen egyértelmű, hogy az engedélyeztetési folyamat is meghosszabbodik. Nem lesz több engedélyező, sem telepítő, sem ügyintéző, s ez mind közrejátszik abban, hogy hosszabbodik a napelem telepítés. A gyorsabb megtérülés pedig már csak matematika” – reagált a felvetésre Kátai Zoltán a Solar Panel Solutions szakértője, aki hozzátette, különösen azoknak kell most már nagyon igyekezniük, akik az otthonfelújítási programban szeretnének 50%-os támogatással napelemhez jutni, így energiát, pénzt spórolni.
A szakember azt javasolja, augusztus végéig mindenki kösse meg szerződését velük, aki az 50%-os kedvezményre szeretne december 31-ig pályázni.
#SolarPanelSolutions 50% #otthonfelújítás #amizöldvilágunk #napelem
Most éri meg a tanyáknak belevágni a napelemes beruházásba, hiszen 95%-os támogatást vehetnek igénybe. […]
Vásárolj nálunk most napelemet, hiszen így duplán jól jársz: saját energiát termelhetsz, mi pedig […]
A viadalon kispályás focicsapatunk, a Solar Panel FC is szépen helyt állt, emellett sok-sok […]