250 ezer forintot ajánlott fel a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika alapítványának a Solar Panel Solutions Kft. A cég a decemberi jótékonysági labdarúgótornán összegyűlt pénzt pénteken adta át az intézmény vezetőjének. A negyedmillió forintos támogatást a gyermekrehabilitáció fejlesztésére fordítják.
„A Gyermekklinika Alapítványa Gyermekeinkért” alapítvány elsődleges célja, hogy segítse a gyermekklinikán működő mintegy 20 szubspecialitás, szakterület folyamatos fejlesztését. A modern eszközök, műszerek beszerzéséhez pedig kiemelten fontos a civilek, illetve a cégek, vállalatok támogatása.
A megújuló energiaforrásokkal foglalkozó Solar Panel Solutions Kft. számára nagyon lényeges a társadalmi felelősségvállalás, ezért a vállalat decemberben névadó szponzorként támogatta a Bástya Kupa kispályás labdarúgótornát, hogy az ott gyűjtött adományokat jótékony célra ajánlhassa fel.
Tamás Márk, a Bástya Kupa főszervezője az adományátadón elmondta: a következő is tornán is a gyermekklinikának gyűjtenek majd, és szeretnék, ha a most átadott összegnél jóval több pénzzel támogathatnák az intézmény munkáját. A nevezési díjakból, illetve jótékonysági árverésből, valamint gyűjtöttek is a résztvevőktől.
A cég képviselői a 250 ezer forintos támogatást pénteken a Gyermekgyógyászati Klinikán adták át Szabó Tamásnak, az intézmény igazgatójának.
Forrás: DE sajtóközpont
Most éri meg a tanyáknak belevágni a napelemes beruházásba, hiszen 95%-os támogatást vehetnek igénybe. […]
Vásárolj nálunk most napelemet, hiszen így duplán jól jársz: saját energiát termelhetsz, mi pedig […]
A viadalon kispályás focicsapatunk, a Solar Panel FC is szépen helyt állt, emellett sok-sok […]