2023 május 30

„Fiatal, dinamikus, profi csapat”

Debrecenben, a Kerekestelep barátságos kis utcájában egy két éve épült, gyönyörű családi házra telepítettünk 7 kW-os napelemes rendszert nemrég.

Ügyfelünket, Pusztai Tibort alig egy órával a hálózatra való csatlakozás után „kaptuk el” telefonon, ő pedig készségesen osztotta meg tapasztatait cégünkkel kapcsolatban.

„Azonnal rendelkezésemre álltak egy személyes kapcsolatfelvétellel és felméréssel és saját személyes tapasztalataikkal, tanácsaikkal kiegészítve teljesen egyénre szabták a konstrukciót. A telepítők is nagyon szimpatikusak voltak. Nálunk kisbaba van a családban, így előre megkérdezték, hogy mikor jöhetnek, mikor lehet a zajosabb folyamatokat végezni és elmondták, meddig fog tartani a munka. Végül minden pontosan úgy történt, ahogyan megbeszéltük.

Odafigyeltek arra, hogy ez az egy nap ugyanolyan komfortos legyen a családunknak, mint bármelyik másik. Emellett nagyon vigyáztak arra, hogy semmilyen kár ne keletkezzen a már kiépített kertünkben, végül a cég műszaki igazgatója maga segített, hogy mobilon is láthassam a termelést, és később telefonon is kaptunk segítséget. Kifogástalanul elégedett voltam a kapcsolatfelvételtől kezdve az egész folyamat befejezésééig. Ez egy fiatal, dinamikus, profi csapat és maximálisan, a legbátrabban ajánlom a Solar Panel Solutions-t azoknak, akik napelemben gondolkoznak.”

Ha szeretnél te is egy igazán gondos, profi csapattal dolgozni, vagy kérdésed van a hálózati (újra)csatlakozással kapcsolatban, keress minket itt: https://www.napelemes-megoldasok.hu/

#SolarPanelSolutions #napelem #azügyfélazelső #elégedettügyfelek

Ajánlatkérés+

Hasonló bejegyzéseink

2023 augusztus 28

Szerelje fel tanyáját napelemmel szinte ingyen!

Most éri meg a tanyáknak belevágni a napelemes beruházásba, hiszen 95%-os támogatást vehetnek igénybe. […]

2023 augusztus 14

Klímát adunk ajándékba

Vásárolj nálunk most napelemet, hiszen így duplán jól jársz: saját energiát termelhetsz, mi pedig […]

2023 június 29

Országos focitorna döntőjét támogattuk Solar Panel – SOCCA Kispályás Labdarúgó Bajnokok Ligája selejtező néven

A viadalon kispályás focicsapatunk, a Solar Panel FC is szépen helyt állt, emellett sok-sok […]

Ne várjon!
Vegye fel velünk a
kapcsolatot még ma!

Ügyfélfogadás:

Hétfő: 08:00 - 16:00
Kedd: 08:00 - 16:00
Szerda: 08:00 - 16:00
Csütörtök: 08:00 - 16:00
Péntek: 08:00 - 14:00
Szombat: Zárva vagyunk
Vasárnap: Zárva vagyunk

Kapcsolat:

+36-30-121-9069 info@napelemes-megoldasok.hu
Napelemes Iroda: 4026 Debrecen,
Honvéd utca 4. Fsz.1.

Kövess minket:


Ha kérdése, kérése vagy megjegyzése van szolgáltatásainkkal kapcsolatban, forduljon bizalommal munkatársunkhoz alábbi elérhetőségeink bármelyikén.

Adószám: 27727368-2-09
Cégjegyzékszám: 09-09-033653

© 2024 Solar Panel Solutions Kft.
Minden jog fenntartva!

WPlabs