Értékesítési igazgatónkkal, Bognár Józseffel korábban dolgoztak együtt, ezért kölcsönös bizalom és elismertség alakult ki közöttük. Így aztán mondhatni, nem „vettünk” zsákbamacskát amikor Ducsák Zoltánt vállalatunkhoz csalogattuk.
Zoli a marketing szakot Ausztráliában végezte, ahová 20 évesen indult alapvetően nyelvet tanulni. Ezután töltött egy évet Amerikában is, hazatérve pedig belevetette magát az értékesítés világába. Ennek már 23 éve. Az elmúlt hat esztendő számára igen intenzíven telt, méghozzá a napelemek világában.
„Amit nagyon szeretek ebben a szakmában, hogy gyakorlatilag minden nap más ügyfelet ismersz meg. Nincs benne monotonitás és mindig meg kell találnod a megfelelő hangnemet mindenkivel. Sosem voltam egy asztalhoz kötve, hanem minden nap más volt. Ha csinálok valamit, akkor azt a legnagyobb elánnal csinálom. Számíthatnak rám, nyugodtan felhívhatnak az ügyfelek, hogyha kérdésük van, fel fogom venni a telefont. Általában már az első hívásnál meg tudjuk ismerni egymást annyira, hogy az ügyfél vállalkozására szabott, legoptimálisabb rendszert tudjam ajánlani. Emellett nagyon fontos munkánkban a gyorsaság, hogy azonnal reagáljunk minden felmerülő kérdésre, megoldandó helyzetre.”
Zoli szerint három – manapság nagyon fontos – dolog mindenképp a Solar Panel Solutions mellett szól: a pontosság és a gyorsaság mellett még valami.
„Ha azt mondjuk valamire, hogy zöld, akkor az három hónap múlva is zöld lesz, nem pedig piros. A szavahihetőségünk nagyon fontos. Sorolhatnám még a nagyon jó fizetési és szállítási feltételeket, hiszen szeretnénk, hogy az ügyfelek szívesen dolgozzanak velünk. Mindenkinek az a legfontosabb, ha a napelemekre gondol, hogy mennyi idő alatt térül meg és mit hoz neki. Ezért nagyon fontos, hogy hiteles és naprakész információkkal, adatokkal számoljunk, hogy megbízhassanak bennünk.”
Ducsák Zoltán vezető értékesítőnk fő területe a Solar Panelnél a magánszemélyek mellett a KKV szektor, ezért, ha Pest, Fejér, vagy épp Győr-Moson-Sopron Vármegyében szeretne napelemet otthonába vagy cégének, akkor hívja őt bizalommal: 06 30 757 02 10
Most éri meg a tanyáknak belevágni a napelemes beruházásba, hiszen 95%-os támogatást vehetnek igénybe. […]
Vásárolj nálunk most napelemet, hiszen így duplán jól jársz: saját energiát termelhetsz, mi pedig […]
A viadalon kispályás focicsapatunk, a Solar Panel FC is szépen helyt állt, emellett sok-sok […]