Kimagaslóan sikeres első évet zárt a Solar Panel Solutions Kft.Éppen egy éve, 2021 decemberének végén a három alapító tulajdonos – Bognár József, Kátai Zoltán és Németh Máté – vágott neki a munkának és a vállalat felépítésének. A „zsebben” egy jó ötlettel és hatalmas tenni akarással – a profitot is szem előtt tartva, de még inkább a tisztább, zöldebb jövőt a zászlóra tűzve.
A cég napokban évzáró, egyben évértékelő rendezvényt tartott munkavállalóinak és partnereinek, amelyen Németh Máté ügyvezető igazgató tekintett vissza az első esztendőre.
„Ebben a szép adventi időszakban egyben a cégünk eső születésnapját is ünnepeljük. Egy éve ilyenkor hárman kezdtük el írni ezt a történetet Kátai Zoltán és Bognár József alapító társammal. A nulláról indultunk, mindössze lelkesedésünk és egy ötletünk volt, amiben kezdetben csak a párjaink hittek. Hárman csináltunk mindent, az árajánlatokat, a papírmunkát, a helyszíni felméréseket. Emlékszem, volt olyan, hogy Zolival szakadó esőben, öltönyben tartottuk a létrát Jocónak, aki szintén öltönyben mászott fel a háztetőre. Aztán elkezdtünk szépen lassan létszámban is növekedni. Jöttek az értékesítők, a telepítő kollégák. Végül mára több mint 40 munkavállalóval, saját raktárkészlettel, árufuvarozó autóval büszkélkedhetünk. Az első évünkben – köszönhetően legfőképpen értékesítőinknek – összesen csaknem 400 szerződést kötöttünk, amelyek közül több mint 250 készpénzes ügyfél volt. Emellett elindultunk azon az úton is, hogy termékeket adunk el viszonteladóknak, kisebb vállalkozóknak, napelemes cégeknek. Majdnem 400 ügyfél választott minket napelem telepítésre, és több mint félmilliárdos szerződéses összeget értünk el egy év alatt. Ez egy új cég esetében kimagaslónak mondható.
Olyan fejlődésen ment keresztül a cégünk, amire az elején mi magunk sem számítottunk. Úgy indultunk el az egész folyamatban, hogy majd mi értékesítünk, hiszen megvannak a kapcsolataink. Lesznek majd a telepítőink is és minden menni fog szépen a maga útján. Most már nemzetközi kapcsolatokra is szert tettünk, tudunk olyan árukat beszerezni, amit mások nagyon nehezen tudnak beszerezni a piacon, és azt gondolom, ez az egyik nagy előnyünk a többi céggel szemben.
Köszönjük az évet értékesítőinknek, beszállítópartnereinknek, irodai és telepítő munkatársainknak és nem utolsósorban minden ügyfelünknek!
Most éri meg a tanyáknak belevágni a napelemes beruházásba, hiszen 95%-os támogatást vehetnek igénybe. […]
Vásárolj nálunk most napelemet, hiszen így duplán jól jársz: saját energiát termelhetsz, mi pedig […]
A viadalon kispályás focicsapatunk, a Solar Panel FC is szépen helyt állt, emellett sok-sok […]