Kukk Éva Dóra 8 éve tevékenykedik a HR területén. Főállásban a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió, 1200-1300 munkavállalót felölelő szervezetének humán erőforrás vezetője. 12 közvetlen munkatársa napi teendőit irányítja, ez lefedi a HR-t, a bérszámfejtést és a munkaügyet is.
A humánpolitika, andragógia, pedagógia, bér- és TB-ügyintéző, illetve vállalkozási mérlegképes könyvelő képesítéssel is rendelkező rutinos és elismert szakember februártól segít cégünk menedzsmentjének HR-tanácsadóként.
„Nagy állásinterjúkra járó voltam korábban. Szerettem megméretni magam, sokszor csak úgy elmentem megnézni, hogy milyen egy adott interjú. Nagyon tetszett a szituáció, hogy vajon milyen kérdésekkel fognak bombázni, hogy mennyire tudok felkészülni egy adott cégből. És gyakorlatilag innen jött, hogy milyen jó lenne átülni a másik oldalra.”
Emellett még egy nagyon fontos dolog motiválta.
„Sok ismerősöm dolgozik olyan „mérgező” munkahelyen, ahol egyszerűen nem lehet meglenni egyes munkatársak mellett és sok helyen bizony a vezetőség nem tesz semmit. Ez pedig súlyos károkat okozhat mind a vállalatnak, mind a munkatársak lelkének. Így elhatároztam, hogy bárhol is fogok dolgozni, a pozitív légkör megteremtése lesz az elsődleges, tenni akarok az emberekért, és ki fogok állni mellettük.”
Évi szerint egy jó HR-es nyitott és empatikus, tud azonosulni a vállalat célkitűzéseivel, illetve a menedzsment és a munkavállalók oldalát egyaránt megfelelően képviseli. Amolyan összekötő kapocs közöttük. Cégünknek főként a toborzásban, a megfelelő alkalmazottak megtalálásában segít.
„A Solar Panel Solutions-ben az tetszett meg, hogy (még) nem nagy cég, de máris azt szeretné, hogy legyen HR-e. Sok kisebb cégnél – akár 100-150 dolgozót foglalkoztató vállalatoknál- nincs kiépítve a HR, mert sajnálják rá a befektetést, vagy nem lényeges nekik ez a terület. Itt viszont fontosnak tarották azt, hogy képzett szakember foglalkozzon a munkavállalók napi ügyeivel, legyenek azok munkaszerződéssel, vagy munkajoggal, netán munkaüggyel kapcsolatos kérdések. A mai stresszes, rohanó (munka)világban kell, hogy foglalkozzunk az emberekkel, hiszem, hogy ez a Solar Panel zöldebb jövőre irányuló célkitűzéseit is előbbre viheti.”
Legújabb nyitott pozícióinkat itt nézheti meg: https://napelemes-megoldasok.hu/karrier/
Most éri meg a tanyáknak belevágni a napelemes beruházásba, hiszen 95%-os támogatást vehetnek igénybe. […]
Vásárolj nálunk most napelemet, hiszen így duplán jól jársz: saját energiát termelhetsz, mi pedig […]
A viadalon kispályás focicsapatunk, a Solar Panel FC is szépen helyt állt, emellett sok-sok […]