Egy év, 365 nap lehet nagyon hosszú, vagy épp igazán rövid is. Cégünk első évében annyi minden, és olyan „sebességgel” történt, hogy szinte észre sem vettük, és már egyévesek is lettünk. Közös történetünk első évére most nagy büszkeséggel tekinthetünk vissza.
Bognár József értékesítési igazgató így látta a Solar Panel Solutions első évét, 2022-t:
„Profi, precíz, céltudatos vezetőtársakkal indultunk el egy éve, akiknek nagyon hálás vagyok. Szinte mindenki azt mondta körülöttünk, hogy amit kitaláltunk – hogy napelemet viszünk mindenkinek, akinek szüksége van rá – egy nagy balgaság.
Mi azonban szeretjük a kihívásokat. Hálás vagyok, hogy ez a cég megadta nekem azt – és szerintem ez az igazi mozgatórugója – hogy egy nagy-nagy család vagyunk. Olyan emberekre alapoztunk, akik már bizonyítottak, akikkel közösen bíztunk egymásban. Ez a sikerünk titka.”
#SolarPanelSolutions #napelemekéve #zöldenergia #viszlát2022
Most éri meg a tanyáknak belevágni a napelemes beruházásba, hiszen 95%-os támogatást vehetnek igénybe. […]
Vásárolj nálunk most napelemet, hiszen így duplán jól jársz: saját energiát termelhetsz, mi pedig […]
A viadalon kispályás focicsapatunk, a Solar Panel FC is szépen helyt állt, emellett sok-sok […]